Ez most NEM egy divatos poszt. Vagy nem divatos poszt. ( Mindkettő mondat külön-külön is értelmezhető, mindegyik jelentésében helytálló)

NE is olvasd tovább, itt most csupa avítt dolog következik.

 Neked van példaképed? Egyáltalán manapság divat az, hogy példakép? Valahogy méltánytalanul kikopottnak tűnik ez a szó.

Na jó, akkor fogalmazzunk mégiscsak divatosabban: van, aki hatással van rád? Van előtted minta, akit követsz? Vagy csak követni akarsz? Vagy csak úgy megfogalmazódik benned, hogy igen, ezt én is így szeretném? Aki tartást ad? Aki irányt mutat?

Sokáig nem láttam ezt a képet. Csak a hozzá tartozó történetet hallottam, sokszor. A képen az én „mesebeli nagymamám” látható. De valahogy nála sosem láttam. Nyilván ott lapult ez is a zöld kredenc mélyén, ami annyi titkot is rejtett. Mama már évek óta nem volt köztünk, mikor „megszereztem”, elhoztam ezt a képet magammal.

S azóta ott van a nappali szekrényemben, mindennap látom. Mindennap emlékeztet. Őrá. Az álmaira. Azokra is, amelyek nem valósulhattak meg. Mert nem olyanok voltak a körülmények. És körbevették az előítéletek. Pedig ő –igaz jóval később- nagyon sok mindent megvalósított.

A fotón sajnos nincsen dátum, csak a fotográfus bélyegzője; pedig a Mama majd minden képet feldátumozott. De jól is tette! Ma már tudom… mert az évek elrohannak, az írás pedig emlékeztet. Próbálok számolni, valamikor 1928 körül készülhetett, Somogyország közepén. A kackiás bajuszú úriember mellett áll középen, finom mosollyal az arcán az én Nagymamám. A saját maga által varrt ruhában, a színésznő álmaival. Hiába hívták a városba színészkedni, nem mehetett, nem engedték. Így mesélte. Nyilván nem is lett volna illendő egy akkori parasztlánynak.

Mamából nem lett színésznő.

De ez a kép nekem az álmokat, és valahogy mégis a megvalósítást jelenti. Hogy az álmokat ne hagyd veszni. Mert kitartással, akarattal, tenni-akarással sokmindent lehet.